A falu lakói akkora földterületből éltek, amekkorát saját maguk meg tudtak művelni.
A lankák és dombok kezdetektől fogva alapvetően meghatározták, hogy elődeink miből és hogyan fognak megélni. A természettel való együttélésben sok változás ment végbe és a táj képe is alaposan átalakult, míg eljutottak a XX. század végi gazdálkodásig. A célszerű vetésforgó műveléséig és sok új növény- és állatfajta meghonosodásáig.
A falu határában lévő művelésen kívüli füves réteken magától megtermett az állatok legfontosabb takarmánya, a széna. Nemcsak a rétek kaszálását végezték a domboldalon, hanem az erdőterületeket, sőt még az árok partját is kaszálták. Nem maradhatott olyan terület, amelyet nem kaszáltak volna. A füvet csak le kellet kaszálni, majd rendekben megszáradt és következett a széna forgatása, amelyet az asszonyok favillával végeztek. A forgatást a széna összegyűjtése követte, majd petrencébe rakták és jött a fogat a hazaszállításra.
Egy elmondásból tudjuk, hogy milyen is volt akkor a tej íze: „Bizony akkor még a szénában is benne volt a sok virág, gyógynövényeket ettek a tehenek. A finom jó illatú széna mind virág volt”.
A legelő és a rét mellett a bőséget a gazda földjéhez tartozó erdő jelentette. Tavasztól őszig kínálta a finomabbnál finomabb gombákat és zamatos erdei gyümölcsöket. Megadta a téli tüzelőt, az építkezéskehez a fa anyagot és a jó egészséghez a balzsamos tiszta levegőt. Gazdag állatállománnyal gazdagította tulajdonát.
