Lenfeldolgozás hagyományai Iváncon

A len feldolgozása: a tilolás után került a rokkára fonás céljából. Az ügyes asszonykezek fonalat is készítettek. A régi időkben szinte minden háznál volt rokka, de sok háznál megtalálható volt a szövőszék is. Az asszonyok a fonalat a szövőszéken dolgozták föl vászonnak. A jó, minőségi anyagból készítettek lepedőt, huzatokat, törülközőt, de asztalterítőt is, amelyet az ügyes kezek szépen kihímeztek. Az ivánci emberek számára ebből készültek ingek és a fehér bő gatya is, amelyet ünnepnapokon is viseltek. A lenruhák mosása: az elődök elmondásaiból tudjuk, hogy a Rábára jártak mosni, ahol két fadúcot leállítottak, amire deszkalapot helyeztek. A mosás segédeszközei voltak a ruhaverő lapickák. A mosáshoz szükséges szappant is házilag készítették. A többszörösen átmosott ruhát mángorlófára helyezték, ami simává tette a ruhát, tehát a vasalás is megtörtént.

További bejegyzések