Ivánci KALOT-KÁLÁSZ, katolikus lányok és legények önkéntes szervezete

Az 1920-as és 1930-as évek tájékán Koltay Sándor tanító alakította meg a KALOT-KÁLÁSZ, a Katolikus lányok és legények ifjúsági önkéntes szervezetét. A falusi parasztfiatalokat önművelődésre és önismeretre nevelte és egyben felhívta a figyelmet egymás segítésére és az egymás iránti bizalom megerősítésére, amely mozgalommá fejlődött. A mozgalomnak köszönhetően alakult meg a Katolikus Legényegylet és Ezüstkalászos gazdatanfolyam indult, amelynek keretében a fiatalok elsajátíthatták az új gazdálkodási módszereket. A KALOT-KÁLÁSZ figyelmet fordított az otthonukban dolgozó lányokra és asszonyokra, akik számára gazdasszony képzési csoport jött létre. A csoport szerveződésében tanfolyamok indultak: Népművészeti képző tanfolyam, Hímző-varró tanfolyam, valamint a Hangya Szövetkezet.

01 02

További bejegyzések