Sigray Emlékhely átadó ünnepség

2022. október 16-án átadásra került Iváncon a Gróf Sigray Antal Emlékhely és Kiállítás

Megvalósult a régóta dédelgetett elképzelés: az Agrárminisztérium jóvoltából, a Hungarikum Bizottság Támogatásával létrejött a Gróf Sigray Antal Emlékhely az ivánci plébánia épületében. A Sigray család örököseinek együttműködésével több 1945-ben az ivánci Sigray kastélyból az ország különböző múzeumaiba áthelyezett műkincs, bútorzat, berendezési tárgy illetve egyéb tárgy került vissza Iváncra. A gróf eredeti ruházata, a hozzá tartozó díszítő ékszerekkel, valamint kardja is a kiállítás részévé vált. Somhegyi Tamás a muzeológusi tapasztalatainak és a kiállítások tervezésében, szervezésében szerzett gyakorlatiasságának köszönhetően szakértő tanácsokkal segítette a kiállítás létrejöttét. Az önzetlen segítők és a háttérmunkálatokban résztvevők is nagy mértékben hozzájárultak a sikeres megvalósuláshoz.

A Sigrayak szellemiségéhez és az általuk fejlődésnek indított Ivánc virágkorához méltó kiállítást szerettünk volna a nagyérdemű elé tárni, melyre 2022. október 16-án sor került.

A megnyitó ünnepség hálaadó szentmiséjét Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsek celebrálta.

A szentmisén részt vett a község plébánosa Kiss György atya mellett Köbli Tamás plébános, illetve Dóka Ferenc őriszentpéteri plébános, aki személyében utolsóként lakta az ivánci plébániát.

A szentmise után az ünneplő közönség átvonult a plébánia udvarára, ahol a Vas Megyei Vadászkürt Egyesület – Köbli Gábor közreműködésével – kürtszóval kísérte az átadás pillanatait.

Ivánc község polgármestere, Gyarmati Tibor köszöntötte a Sigray család örököseit és a meghívott vendégeket. „Buzgósággal az istenhitben, hűséggel a magyar haza szeretetében” — a Sigrayak jelmondata legyen jelen mindennapjainkban.

Az ünnepi alkalomból beszédet mondott: V. Németh Zsolt nemzeti értékeinket védő miniszterelnöki biztos, országgyűlési képviselő. Vámos Zoltán főispán, a Vas Megyei Kormányhivatal vezetőjeként; Békés Márton történész-politológus, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, „A becsület politikája” című könyv írója. Az örökösök képviseletében Báró Schell József szólalt fel az átadón.

V. Németh Zsolt szerint a kiállítás csak az egyik lépése annak, hogy a magyar politika és kultúrtörténet méltatlanul elfeledett alakjára felhívjuk a figyelmet. „Szeretnénk, ha élete munkássága sokkal szélesebb körben is ismertté válna.” Óriási értéknek nevezte, hogy nagyszerű elődünk, Sigray Antal és családjának élete teljes egészében elérhetővé vált.

Vámos Zoltán főispán hangsúlyozta: Sigray Antal szülőfalujának, Iváncnak és birtokainak tudatos gazdája, nagylelkű mecénása, a hazai lovas sport kiválósága, sikeres katonatiszt, megfontolt diplomata, főispán és kormánybiztos volt, aki arra törekedett, hogy hazája érdekeit, szülőföldje függetlenségét és integritását szolgálja. „Bármilyen szerepbe is helyezte a történelem, bármilyen magasságot és mélységet kellett megélnie, nem távolodott el a hagyomány és az erkölcs értékálló parancsától”.

A becsület politikája című könyve keletkezési körülményeinek bemutatásával kezdte mondandóját Békés Márton. Elmesélte röviden milyen benyomást szerzett az ivánci látogatásai alkalmával. Kiemelte, hogy a közösségben rejlő erő érintette meg leginkább. A gróf 1935-ös beszédéből idézett: „Én azt a királyságot, amelyről beszélek, a nép széles rétegein nyugvó, alkotmányos alapon álló, a szociális kérdéseket melegen felkaroló, a nép szeretetének, a nép bizalmának és megértésének támaszával rendelkező királyságnak remélem, képzelem, óhajtom és akarom.”

Báró Schell József megköszönte az érsek úr prédikációját és a remek beszédeket. Kiemelte a gróf egykori személyi titkárának, Sárkány Barnának a közreműködését a hagyaték megmentésében. Egy eredeti Sigray Antalról készült festményt adományozott az emlékhelyre.

A plébánia épületben kialakított emlékhely mellett az iskola épületében is két kapcsolódó kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Az utolsó magyar királyról, a boldoggá avatott IV. Károlyról szóló „Életút és Emlékezet” című roll-up kiállítás a Habsburg Ottó Alapítvány  támogató közreműködésének köszönhetően tárult az ivánci közönség elé, melyet az alapítvány igazgatóhelyettese Fejérdy Gergely mutatott be. A Vas Megyei Levéltár által létrehozott Trianon 100 „Összetartoztunk – Összetartozunk” című vándorkiállítás első állomáshelye itt Iváncon volt. Dr Melega Miklós, a Vas Megyei Levéltár igazgatója adta át a látványos múltidéző tárlatot.

A kulturális műsor a Béri Balogh Ádám Táncegyüttes fellépésével kezdődött. A tánccsoport autentikus megjelenése öltözködésben, zeneiségben és a táncok hagyományos mozgásvilágát ötvözve teremtette meg a korszak hangulatát. Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas megyei igazgatója, a Vas Megyei Értéktár Bizottság tagja közvetlenül a táncos produkció után mondott néhány gondolatot a helyi értékek jelentőségéről, a meghirdetett Vas Megyei Helyi Értékek Hete programsorozatról, melyhez közel 200 település csatlakozott a megyében. A kiállítás megnyitója pontosan beleillet a programsorozatba, hiszen a Sigray Család szellemi és épített hagyatéka a Vas Megyei Értéktár részét képezi.

Az Ivánci Népdalkör a helyi társadalmi ünnepek állandó szereplője az alkalomhoz illő vasi népdalcsokorral készült az átadóra.

Zárásként a Magyar Örökség-díjas Misztrál verséneklő együttes a Hungarikum támogatás keretében adott koncertet a nagyérdeműnek. Megzenésítéseik forrása a magyar népzenei hagyomány, versválasztásaikban fontos szerepet játszik az európai és a magyar történelem iránti érdeklődés. Így méltó befejezéssel zárult az Ivánc virágkorának számító korszak visszaidézése, melyet a Sigray család tett maradandó és megbecsülésre méltó emlékké.

A Magyar Nyugat Könyvkiadó vezetője, Gyurátz Ferenc is részt vett a megnyitón. Békés Márton: A becsület politikája című könyv kiadója volt 2007-ben, s most a könyv 2022-es új kiadását – amelyhez a szerző az első kiadás óta eltelt idő eredményeit összegző előtanulmányt írt, s kiegészítette a könyv képmellékletét is — és más, a témához kapcsolódó könyveket, kiadványokat értékesített az emlékhely átadója után.

Bízunk benne, hogy a felnövekvő nemzedék a kiállított tárgyakon keresztül átérzi a „Sigrayak” jelentős szerepét Ivánc és az ország történelmében. A rendkívüli hiánypótló tárlat kiemelten mutatja be Gróf Sigray Antal munkásságát és szellemiségét. Büszkék lehetünk, hogy tárgyiasult formában is őrizhetjük és örökíthetjük tovább nemcsak a település, de az egész megye és az ország számára is értékeket teremtő Sigray hagyatékot.

A plébánián nyílt Sigray Emlékhely és Kiállítás előre egyeztetett időpontban megtekinthető.

Az alábbi telefonszámokon várjuk az érdeklődők jelentkezését:

06 30 797 8173

06 30 122 9040

 

 

Fotók: Szendi Péter

További bejegyzések